Mivel a megváltás kegyelemből történik és hit által lehet elfogadni, kulcskérdés minden ember számára, hogy felismeri-e és elfogadja Isten legnagyszerűbb igazságát, amit a Messiásban adott nekünk. Nemcsak a világ gondolkodása, hanem a vallás gondolkodása és mindennapi gyakorlata is legtöbbször szembemegy a kegyelem üzenetével. Ugyanakkor a világban is képes néha megjelenni a kegyelem és a feltétel nélküli szeretet, pl. egy jó házasságban a szülő-gyerek kapcsolatban vagy akár jó barátok között is. Az ember még romlott állapotában is képes ezt megtenni (Máté 7:11).
Nehéz megmondani azt, hogy beleszületni egy vallási rendszerbe Isten kegyelmének a megismerésében több előnyt vagy inkább több hátrányt jelent-e. Életem első 24 évét a legjelentősebb történelmi egyházban eltöltve azt kell mondanom, bár hálás vagyok a megismert erkölcsi keretekért és bizonyos bibliai igazságokért, amivel ott találkoztam, számomra az a közeg az áthatolhatatlan sűrű homályt jelentette Isten valóságos kegyelmének a felismerése szempontjából. Ez persze csak a saját tapasztalatom, de egyértelmű, hogy nagyon sokan élték és élik át ugyanezt a történelminek mondott nagy egyházakban vagy államegyházakban. Isten ingyenes kegyelme képtelen volt eljutni hozzám az üdvösség=hit + cselekedetek képlet miatt. Valójában az evangéliumot sem hallottam a maga egyszerű formájában soha. Bár lehet, hogy hallottam vagy akár olvastam is, de a rendszer miatt nem kevésbé voltam süket rá mint Izrael vallási vezetői a Messiás hívására.
A fordulat egy baráton keresztül érkezett, aki megosztotta az örömhírt, a tiszta üzenet utat talált, és a mag behullott a fölbe. Növekedni kezdett. A kegyelem üzenete a Szentlélek meggyőzésével egy szempillantás alatt elsöpörte a vallási kereteket és vele a teljes történelmi egyházat is számomra mindörökre.
1989-ben a karizmatikus mozgalom elsöprő lendülete elemi erővel ragadott magával. Ha akartam, ha nem, (és persze miért ne akartam volna?) megteremtette és fenntartotta azt a mozgalmi gyakorlatot, amiben gyorsan „tanítvánnyá” és „követővé” lehet válni. A lelkesedést minden (külső) eszközzel is igyekezett ébren tartani, ha nem is mondta ki a rendszer, hogy a hely egyedül üdvözítő, éreztette mindenkivel, hogy a falakon kívül kizárólag a pusztaság és az ördög található. Bár évekig úgy tűnt, jó az irány, a kegyelem azonban ahogy jött a megváltás üzenetében, úgy illant el igen rövid idő alatt a mozgalmi növekedés éveiben. A dolog persze érthetetlen volt, hiszen a megváltás üzenet hetente elhangzott, de a fejlődő és az „érett” hívő számára valami mégis elveszett, mert ez az üzenet tulajdonképpen azoknak szólt csak, akiket szerettek volna a falakon belül látni. A rendszer híveinek idővel sokkal keményebb üzenet jutott, nekik már „húsra” volt szükségük és ezt kapták is folyamatosan. Mellékesen talán érdemes megemlíteni, hogy az evangélium üzenetét is sikerült szinte az összes hamis adalékkal körbebástyázni, csakhogy az újra felnövekvő homály, ha lehet még nagyobb legyen. (Ezek közé tartozott az evangélium üzenete mellett a kényszeres előre hívása az újaknak, a dörgő hangú közös megtérő ima több száz vagy több ezer már „átformált” és a rendszerbe kiválóan illeszkedő hívővel, a vízkeresztség/bemerítés téves túlhangsúlyozása és hamis spirituális jelentőséggel való megtöltése, a tételes bűnvallás, a megtérés fogalmának félreértett használata, és még sok minden egyéb.)
A rendszer biztonsága és a kialakított függőség egyszerre volt okozója a kényszeres maradásnak és az egyre nagyobb hiánynak és fájdalmaknak is. Azt hiszem, akik éltek át más típusú függőséget életükben, azok talán jobban le tudnák írni, milyen nehéz és szinte lehetetlen kilépni a függőségből, és milyen erővel képes az ilyen rendszer kifejteni a szívó hatását a menekülők után.
Tíz év eltelte és sok minden felismerése adtak erőt a távozáshoz, és ahhoz a folytatáshoz, amelyért még most is hálásak vagyunk. A rendszer nem tudott visszarántani, sőt sikerült már a szabaduláskor annyira eltávolodni tőle, a hívő életünk sem szenvedett komoly törést. Bár a kegyelem bibliai megismerése még sokat váratott magára, és további tizenhárom év hol intenzívebb, hol langyosabb állapota következett, a keresés sosem szakadt meg.
A következő közösség kegyelem központú volt, és nem telt el úgy alkalom, hogy ne lett volna hirdetve Isten kegyelmének a gazdagsága. Néha kicsit úgy éreztem, ott is kegyelmet adnak, ahol Isten nem biztos, hogy adna. (Sőt, biztos, hogy nem.) Ez persze nyilván furcsán hangzik, annyi fontos csak a téma szempontjából, hogy sokat hallottam a kegyelem témáját az elmúlt években, de mégis keveset értettem meg belőle. Nem keresem itt ennek a mélyebb okát, (azért van róla elképzelésem), de tény, hogy a kegyelmi üzenetek sokasága ellenére kevéssé értettem még mindig ezt a témát. Persze sok minden azért változott az első tíz évhez képest, hiszen tudatosan kerestünk olyan közösséget, ahol nem fojtogatják az egyszeri hívőt az üdvösség elveszítésének folyamatos lehetőségével, de egyszerűen nem vált világossá az évek során még mindig, hogy miből fakad hívő élet valódi változása, hogyan működik a helyes biblikus motiváció, hogyan válunk tanítvánnyá Isten kegyelméből és nem a mozgalmi részvételből.
Nyolc évvel ezelőtt megadatott, hogy sokkal több időt tudtunk fordítani Isten igazságának a keresésére. A közeledésnek mindig jótékony hatása lesz, mert nincs más módja a megismerésnek és a felismerésnek. Egészen a mai napig tart a folyamatos tanulás és keresés, de a sok felfedezés mellett az egyik legfontosabbat a kegyelem szempontjából egy Igével szeretném befejezésül megvilágítani. Pál apostol a Korinthusiakhoz írt első levelében világít rá az evangélium tartalmára:
Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangyéliomot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is, Amely által üdvözültök is, ha megtartjátok, a minémű beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké. Mert azt adtam előtökbe főképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint; És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint. (1 Kor. 15:1-4)
De mielőtt összefoglalná az evangélium tartalmát, meglepő és nem feltétlenül könnyen érthető állítást fogalmaz meg a második versben: „Üdvözültök – ha megtartjátok”.
Ez azt jelenti, hogy elveszíthetik a megváltásukat vagy esetleg soha nem is voltak valójában megváltva, ha nem képesek megtartani azt? Semmiképpen nem. Nos ennek a megértése, és természetesen sok más a kegyelem témakörébe tartozó izgalmas bibliai résznek a felismerése és megértése (pl. Jakab 2:14-26) jelentette számomra azt a következő fordulópontot, amely segített abban, hogy a kegyelemhez semmi nem tehető hozzá, nem lehet (és nem is kell) visszafizetni, a bibliai tanítványság is kizárólag Isten kegyelméből képes helyesen fejlődni, különben sérülnek a motívumok.
A következő részben az 1 Kor. 15:2 kifejtésével folytatjuk. A folytatás hangzó anyag lesz, mert a jövő szombati messiási közösségen beszélünk majd minderről.
Befejezésül még annyit, hogy a vallási rendszerek építése mindig szembe fog menni Isten valóságos kegyelmével. A rendszer, a mozgalom megteremti saját törvényeit, és életben szeretné tartani magát minden erővel. A rendszer működéséhez persze sok önkéntes működtetőre lesz szükség, és ez bőségesen áll rendelkezésre a mozgalmakban. Persze félreértés ne essék, rengeteg jó szándékú és önzetlen hívő vesz részt a mozgalmak működtetésében, és Isten sok mindent használ mindebben arra, hogy elérje az embereket üzenetével. Isten királysága azonban ebben az üdvtörténeti időszakban nem lépi túl a szívnek kereteit. A helyi gyülekezet, mint legfőbb közösségi forma nem a földi királyság hatalmi megjelenési formája, és éppen ezért nem egy olyan rendszer, amelyet „működtetni” kell, hanem Isten láthatatlan egyházának a szerves része. Mindennek természetesen vannak szükséges „rendszerszintű” velejárói, (pl. egy hely, ahol össze lehet jönni), de sajnos nagyon sokszor a szükségtelen velejárók veszik át a hatalmat. A módszerek mindezek működtetésére pedig rendkívül kifinomultak és összetettek. Erről majd máskor.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges