Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, a ki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait; és akkor mindenkinek az Istentől lészen a dícsérete. (1Kor. 4:5)
Kegyelmi hívők néha ezt a verset használják, hogy valamilyen jó cselekedete minden hívőnek lesz.
A következő részben folytatjuk az újszövetségi írásrészek vizsgálatát, amelyek egyértelműen megmutatják, hogy a hit nem terem automatikusan gyümölcsöket, és a hívő felelőssége döntő a megszentelődés során.
A jó gyümölcsök egyértelműen bizonyítják, hogy valaki újjászületett? Bizonyos igehelyekből úgy tűnik igen. Hiszen a jó fa jó gyümölcsöt terem. De mennyit? És mindig? Vagy léteznek olyan időszakok, amikor egy hívő hosszú ideig akár gyümölcstelen? Vagy ezzel azt bizonyítja, hogy valójában sosem volt hívő? Ha valóságos az újjászületés, akkor garantáltak a gyümölcsök?
Jelen írásunkban a hit és a cselekedetek kapcsolatával foglalkozunk. Az eddigi részekben láttuk a hagyományos megközelítést, és az abból fakadó ellentmondásokat. Kálvin ismert állítása miszerint egyedül a hit igazít meg, de a megigazító hit nem képes egyedül maradni, első látásra ugyan megválaszolja a Jakab levél problematikáját, a megigazulás kérdését hit által és cselekedetekből, de mivel a mondat logikailag, és ahogy írásunkban körbe járjuk egzegetikailag is téves, a hit és cselekedetek kapcsolatát másképpen szükséges megközelítenünk.
Az elmúlt két évezred egyik legizgalmasabb kérdése a teológiában, ahogy a hit és cselekedetek kapcsolata egymásnak feszül. Persze több ez mint pusztán teológiai „gimnasztika”, mert kihat a hívő mindennapi életére, vallásgyakorlatára, és Istenhez fűződő bizalmi viszonyára is. Jakab apostol levelének a következő igéje, (és az egész rész 2:14-től 2:26-ig) rengeteg kérdést vet fel számunkra:
Minden jog fenntartva © 2012 Ari'EL Hungary bibliatanitasok.hu