Aki mindvégig kitart, üdvözül?

Bizonyos igehelyek, úgy tűnik első olvasatra támogatják akár azt a teológiai érvelést, hogy az újjászületésünket életünk végéig cselekedeteinkkel kell bizonyítani, ha nem így van, akkor nem is születtünk újjá (öt pontos kálvinizmus), vagy éppen a másik irányból megközelítve, aki nem tart ki végig, nem állhatatos hitben, ami persze cselekedetekben/gyümölcsökben is mérhető az elveszítette az üdvösségét (arminianizmus).

Keith Green a fiatalon elhunyt népszerű énekes és prédikátor dalai annak ellenére tartoztak a kedvenceim közé, hogy sosem rajongtam túlzottan a keresztény popkultúra újabb és újabb tömegeket befolyásoló sokszor kétes irányzataiért. Egyik videójában (What is wrong with the Gospel?) beszél az evangélium üzenetének hiányosságairól. Sok mindenben igaza van, de a címben említett igerészt teljesen a szövegösszefüggés figyelembevétele nélkül használja a tanításában. És mivel ez kapcsolódik a bibliaiskolai sorozatunkhoz is, szeretnék kitérni rá röviden. A video itt érhető el. A tárgyalt rész 5:50-től hallható. Arról beszél többek között, hogy a gyülekezetek inkább szeretik a kedves üzeneteket, mint a címben említetteket, pedig mindkettő benne van a Bibliában. Nos ebben is egyetértünk, és lássuk, miről szólnak ezek a nem kívánatos részletek. Az említett szöveg előfordulási helyei itt találhatóak:

Máté 24:13: De a ki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.

Máté 10:22: És gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt az én nevemért; de a ki mindvégig megáll, az megtartatik.

Márk 13:13: És lesztek gyűlöletesek mindenki előtt az én nevemért; de a ki mindvégig megmarad, az megtartatik.

Lukács 21:19: A ti béketűréstek (kitartásotok) által nyeritek meg lelketeket.

Gyakran használt igerészek annak bizonyítására, hogy hitben ki kell tartani illetve cselekedetekkel életünk végéig bizonyítani hitünket, és csak akkor kapjuk meg a megváltást vagy bizonyítjuk, hogy meg voltunk váltva. Ha valaki nem tart ki, hitben és cselekedetekben, soha nem volt megváltva vagy éppen elvesztette a megváltását. Egyéb helyeken már foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, most itt két másik dologra szeretnénk rámutatni.

Egy szöveg soha nem érthető meg a szövegösszefüggés nélkül helyesen. Az alkalmazás pedig nem mondhat ellent a szöveg eredeti jelentésének. Máté és Márk világosan Izrael helyzetét írják le a Messiás 2. eljövetele előtt. Lukács a Jeruzsálem 70-es pusztulása előtti helyzetet írja le. Ezekben a részekben Jézus a tanítványok kérdéseit válaszolja meg az eljövetellel és az azt kísérő jelekkel (Lukácsnál a templom és Jeruzsálem pusztulásával) kapcsolatban.

Minek a vége?

Világos, hogy nem az élet végéről beszél a vég szó használatánál a szövegösszefüggésben. A tanítványok a korszak végére kérdeztek rá. Jézus a nyomorúság végéről beszél itt, a Máté 6. és 14. vers is említi a véget ebben az összefüggésben.

Bár sokan meghalnak Izraelben ebben az időszakban, különösen a nyomorúság második felében, aki mindvégig „állhatatos” „kitart” „megmarad” „megáll” az „idvezül” „megtartatik” megnyeri a lelkét”.

A „üdvözül” szó a legkérdésesebb, mert úgy tűnik mintha ez itt feltétlenül és kizárólag szoteriológiai (megváltás) értelmében használná. De a kifejezés jelent szabadulást is, és itt is pont erről van szó, mindazok a zsidók akik élnek a nyomorúság végén, fizikailag megszabadultak az Antikrisztus pusztításától, és bejutnak a messiási királyságba. Természetesen újjá is születnek, mert ők lesznek a hívő Izrael, a teljes Izrael a nyomorúság végén, az a nemzedék, aki azt mondja, hogy „áldott aki jön az Úr nevében”, aki megtér bűneiből, aki elfogadja a Messiást, ez az a nemzetség akin beteljesedik Joel próféciája, minden egyes testre kiárad a Szentlélek.

A Lukács 21:19 mint már említettük Jeruzsálem és a templom pusztulása előtti időszakot tárgyalja. A 20. vers egyértelműen figyelmezteti a hívő zsidókat a menekülésre. A történelemből tudjuk, hogy a hívő zsidó közösség elhagyta Jeruzsálemet, senki nem pusztult el közülük 70-ben, hanem Pellába menekültek, és ott folytatták hívő életüket. Hittek Jézus szavainak, kitartottak, felismerték a lehetőséget, amikor menekülni kellett szemben a maradással, és helyesen döntöttek. Így a már egyébként hívő zsidók fizikai szabadulást éltek át, kitartottak ameddig lehetett, és menekültek, amikor a prófécia mondta.

A kitartás „állhatatosság” problémája

Ezeket az írásrészeket soha nem lehet arra használni, hogy gyakorló hívők a kitartásukkal bizonyítják, van üdvösségük. Persze aki ezt tanítja, nem hajlandó beismerni, hogy cselekedeteket ad a megváltáshoz. Ez nyilván kitekert érvelés, hiszen ha a kitartás szükséges az üdvösség bizonyítékaként, akkor a kitartás szükséges ahhoz hogy üdvösségünk legyen. Ez pedig hozzáadás valakinek a hitből való megigazulásához. Arról nem is beszélve, hogy mit kezd a magyarázat a nyomorúságban látható tömeges mártíromsággal, akik a hitükért haltak meg, és a mennyben látjuk őket, pedig nem tartottak ki mindvégig vagyis a nyomorúság végéig.

Izrael története Isten kegyeleméről szól. Isten kiválasztotta, hogy a népe legyen. Izrael folyamatos bűnei ellenére Isten megőrizte a népet a történelem során. A jövőben is megőrzi őket, nem azért mert megérdemlik, hanem azért mert Isten hűséges az ígéreteihez, a szövetségéhez. Máté 24:13 egy különleges ígéret a nyomorúságban élő maradéknak, hogy megmenekülnek.

A hanganyagban erről a témáról bővebben hallhatnak.